KAP

Kovács András Péter 1978-ban született Budapesten. Itt járt általános iskolába, középiskolába és egyetemre is. Igazi világpolgár.

Édesapja a szocialista vállalatok tipikus bohémja volt: egy szivattyúgyár anyagbeszerzője. Vagyis járta az országot és beszélt. Édesanyja két sarokkal odébb dolgozott, többnyire halkan. A kis Andris a szereplés minden formája iránt vonzódott: iskolai felelések, ministrálás, néptánc, gimnáziumi színjátszókör. Mindez Budapesten.

16 éves koráig pap akart lenni, később latin- és magyarszakos tanár, végül jogi egyetemre ment, miközben újságírói és szépirodalmi terveket szövögetett, mert egy szerkesztő sem merte megmondani őszinte véleményét az alkotásairól.

Az egyetem elvégzése után a bírósági tárgyalók közönsége – a bíró és a népi ülnökök, továbbá az ellenérdekű felek – sem volt elég: András visszatért az egyetemre jogtörténetet és médiajogot tanítani és kutatni.

2004-ben próbálkozott az akkor induló Godot Dumaszínház pódiumán, és kitartását siker koronázta: 2006-ban a Magyar Rádió VIII. Humorfesztiváljának egyik fődíját és egy különdíjat zsebelt be, majd 2008-ban megkapta a Karinthy-gyűrűt.

2004-től 2009-ig a Hócipő munkatársa, többedmagával vezetett többoldalas rovatuk címe: „Gúnygejzír – a Hócipő humormelléklete.” Farkasházy Tivadar csak két év alatt fedezte fel az iróniát, és jót derült rajta.

2006-tól a Rádiókabaré rendszeres szerzője és előadója.

Emellett dolgozott két évet egy reklám- és műsorgyártó cégnél, árult gombát a piacon, szívesen asztaloskodik.

2010-ben indult útjára Evolúció címmel első önálló estje, és ebben az évben kezdte el első regényét is Maxigáz címmel.

Comments are closed.

KAP a Youtube-on

Fellépések, jegyvásárlás

Random KAPtár-videó



Protected with SiteGuarding.com Antivirus